1907. október 13-án született Nagyváradon Dajka Margit Kossuth-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész. Apja, az elegáns világfi parasztleányt vett feleségül, de hamar kiderült, hogy nem bírja a kötöttséget, gyorsan gyarapodó családja (tizenhárom utóda született) alig látta. Gyermekeit, így a legidősebb Margitot is Dayka vezetéknéven anyakönyvezték, az ipszilont csak évtizedekkel később változtatta j-re. Nagy szegénységben éltek, Margit hét-nyolcévesen már újságot árult, kilencéves volt, amikor liftes fiút játszott egy operettben.

Megtetszett neki a pálya, a színi direktor magán színiiskolájának elvégzése után a helyi, majd a kolozsvári társulat tagja lett. Kolozsváron egy kis afférja volt Hunyady Sándor író-kritikussal. Ő maga így ír róla:

„Emlékszem, nagy sikerem volt egy Chopin életéről szóló zenés darabban. Hunyady Sándor, aki akkor ott újságírósodott Kolozsvárt, írt is a darabról kritikát, de az én nevem meg sem említette. No, fortyogtam magamban, egyszer azért még jól megmondom neki a magamét. De hát túl kopott voltam én még ahhoz, hogy bemehessek a művészklubba, ahol Hunyady általában tartózkodni szokott. Eljött a Liliom premierjére. Kilépek előadás után a kiskapun, hát kibe ütközöm? Hunyady állt ott.

– Jó estét, Kisdajka! – emelte meg látható zavarban a kalapját.

– Van szerencsém, szerkesztő úr! – és a hangomban máris gyűlni kezdett a harag. – Mi járatban?

– Szép volt a premier? – kérdezett ő vissza.

– Azt meghiszem!

– És ki milyen volt?

Rögtön tudtam, hányadán állunk. Beszámoltam neki röviden, melyik színész milyen volt, csak épp egy kicsit felcserélgettem a szerepeket. Hunyady ismét kalapot emelt, megköszönte, és másnap az én „szereposztásommal” jelent meg a kritikája. Amiből persze nyilvánvalóan kitűnt, hogy elbliccelte a premiert. Erősen tartottam tőle, hogy elver, annyira megmérgesedett rám a hamis szereposztás miatt. Így is nekem esett, nem éppen úriemberhez méltó tónusban: - Hallja-e, mit csinált maga velem?”
- Pardon, csak semmi szemrehányás! A múltkor, amikor kritikát írt, nem találta meg a nevem a színlapon. Most cserébe kapott tőlem egy komplett színlapot.”

1929-ben szerződtette a Vígszínház, és már bemutatkozáskor meghódította a közönséget és a szakmát. 1936-1940 között a Nemzeti Színház tagja volt, az ezt követő években szerepekre szerződött különböző fővárosi színházakhoz. Még viszonylag fiatalon is kiválóan alakított öregasszonyokat, közülük legemlékezetesebben a sunyi, kegyetlen Murzaveckaja, melyet Osztrovszkij Farkasok és bárányok című színművében játszott.

Egész pályája során, de különösen az ötvenes évek közepétől nagyon sokat foglalkoztatták, hallatlanul népszerű volt. Színpadon közel kétszáz darabban szerepelt, ötven mozifilmben és huszonhét tévéjátékban láthatta a közönség, számtalan rádiójáték főszerepét játszotta el. Csibészes bája, friss humora az évek múlásával groteszken ironikus, de mégis bölcs derűvé érett.

Nemhiába, négy férjet is „elfogyasztott”: Kovács Károly színészt, Kolonczay Ervin filmrendezőt, Bakay Lajos színészt, és Lajtos Árpád nyugalmazott katonatisztet, aki Dayka halálának másnapján öngyilkos lett.

Kiváló szerepformáló képességét filmeken is kamatoztatta. Játszott az Égig érő fű, a Herkulesfürdői emlék, a Legato és a Macskajáték című filmekben, talán legnagyobb sikere Kamilla szerepe volt Makk Károly halhatatlan Liliomfijában. Ő volt a tüneményes Bors néni Nemes Nagy Ágnes mesejátékának tévés feldolgozásában, a Szindbád Majmunkájaként méltó partnere volt Latinovits Zoltánnak.

Dajka Margit a magánéletben rendkívül szeretetreméltó ember volt. Még a kollégái is szerették, pedig érzékeny, meg nem alkuvó lényéből fakadóan a munkában olykor bizony kegyetlenül szigorú tudott lenni. Legendásan jó háziasszony volt, szeretett és tudott is főzni, az ebéd nyersanyagát maga válogatta össze a piacon. Tárkonyos bableveséről felsőfokban nyilatkoztak azok, akiknek alkalmuk volt megkóstolni.

A magyar színházművészet legnagyobbjai közé tartozott. 1951-ben érdemes művész, 1953-ban kiváló művész lett, a Kossuth-díjat 1952-ben kapta meg. 1986. május 24-én halt meg Budapesten. Harmadik férje a temetés után nem sokkal önként követte a halálba.

-bozsi-