Október végén az egész világ Magyarországra figyel. Tisztelettel és őszinte csodálattal tekintenek 1956 októberének eseményeire és a résztvevőkre. Voltak előjelek év közben is, de sokkolta a világot, az október 23-i budapesti, tömegtüntetés . Együttérzéssel figyelték, ahogyan ez a pici, bátor nép szembe mer fordulni a könyörtelen világhatalommal. Budapestről az események gyorsan terjedtek tovább, így elértek Vácra is. 

A városban sorra alakultak a Forradalmi Bizottságok és, többek között, a Reménység Egyesület is újra munkához látott, A váci események igazi különlegességét a börtön körül történtek adták. Addigra már, a Rákosi rendszer „futószalagon gyártott” perei miatt, zsúfolásig volt a váci börtön a rendszer “ellenségeivel”. Meglepően jól tájékozottak voltak az elítéltek a körülményekhez képest. Már 23-án este értesültek az országban történtekről, sőt egyes jobb érzésű őrök beszéltek is, a várható kedvező fordulatról. Megerősítették a felügyeletet és a hírhedt ÁVH osztagok is mozgolódtak, ők látták el a külső őrséget.

Másnap elcsendesedett mindenki. Hallgatott mind a kiszolgáló személyzet, mind, az addig harsány, őrség. Október 26-án reggel a börtönlakók meglepve tapasztalták, hogy az egyenruhákról eltűnt a vörös csillag. Aztán felgyorsultak és össze is gabalyodtak az események. Tény, hogy másnap, 27-én, a váci emberek egy csoportja vonult a börtönhöz, kiszabadítani a foglyokat. Ekkor már az őrség, beleértve az ÁVH-s különítményt is, parancsot kapott a börtön elhagyására. Bent fokozódott a feszültség. Ugyan a tolózárak nem voltak rátolva a zárkaajtókra, de rengeteg cella volt kulcsra zárva. Ám az ügyes és szabadságtól megittasult mesteremberek percek alatt kijutottak a folyósóra, majd az udvarra. Összetörték a vörös csillagot és meghallgatták a börtön parancsnok tájékoztatását a rövidesen érkező Forradalmi Bizottságról. Ám a közel nyolcszáz, szabadulni vágyó rab akarata mindent elsöpört. Jött a hír, nyitva van a kapu. Egyszerűen nem volt türelmük kivárni a ruhák kiadását, sokan még át sem öltöztek, rabruhában indultak a szabadság felé. Ujjongó tömeg fogadta a szabadulókat és közös Szózat-éneklés következett.

A Szózat verseit géppisztolysorozat hangja szakította félbe. A börtönkórház tetején szólalt meg a fegyver. A forradalom oldalára átállt katonák mindenre figyeltek a Kőkapu-nál, ők viszonozták a tüzet. Ezen a ponton megoszlanak a vélemények, többek szerint nem voltak lövések, lehet! Számomra mindenki Gyuri bá’-ja a hiteles forrás, aki akkoriban a Horváth Mihály utcában élt. Szerinte, dördültek el lövések és emlékszik arra is, hogy édesanyja a falhoz is állította, hogy az esetleg becsapódó lövedékek ne tehessenek kárt benne. Akkoriban a börtön még nem volt ilyen kiépített és hátul csak drótkerítést húztak. Errefelé is sokan menekültek, az öröknél már nem volt pisztoly, de a mindenhol ott lévő ávósoknál lehetett gépkarabély.

A többit, tudjuk most már mindannyian. Vérbe fojtották a forradalmat, jött a megtorlás, majd az elnyomás. A Váci Börtön újra megtelt és sokáig tele volt az 1956-os szabadságharc elítéltjeivel. Gyuri bá’ úgy emlékszik, hogy még a 60-as években is fényszórók pásztázták a hazaigyekvőket, a börtön környékén. Szerencsére az itt lakókat hamar felismerték, de a drótkerítés környékére merészkedő horgászokra még sokáig rámordultak a gépfegyveres őrök.  

-balogh-