. Ma Konrád napja van.
Váci Passió
2011-04-19 19:03:07
Váci Passió

Váci Passió

 

A Váci Egyházmegye Húsvéti szertartásain belül Virágvasárnap, misztérium játékot mutattak be a Kálvária-dombon.  A Húsvéti Passiót Uracs Gábor előadóművész főszereplésével, a váci egyházközösségek tagjai és a Família Gladiatoria adták elő.

 

A szamáron érkező Jézus, az Utolsó Vacsora, a Getsemáné kert, Péterhez és Júdáshoz fűződő árulás jelenetei erős drámai hatást váltottak ki. Jézus ostorozását és keresztre feszítését a gyerekeket megdöbbenten figyelték, sok felnőtt szemébe pedig könnyeket csalt. A feltámadás örömteli zárójelenetei után a kicsik elárasztották a szereplőket, hogy közelről is szemügyre vegyék őket, római kori viseletüket, fegyvereiket és a szamarat.  A legnagyobb érdeklődést a Jézus megszemélyesítője váltotta ki.

 

Talán valami ösztönös belső tudás által éreztek  vonzalmat iránta. Felismerték benne a szeretet forrását. Körbevették, mint egy igazi Megváltót. A gyerekeknek ezt az őszinte megnyilvánulását a rendezvény sikerének tekinthetjük. A rendszerváltás óta, hagyománnyá vált Vácon, a Keresztút megjelenítése. A Virágvasárnaphoz és a Nagyhéthez kapcsolódó ünnepi szertartásokra évről-évre sokan elmennek. Az eseményt Varga Lajos segédpüspök beszéde zárta, aki egyben a szolnoki egyházi iskolából érkezett vendégek részvételét is megköszönte. Az esemény képei ITT láthatóak.

 

Fejér Szilvia

További híreink
Szabadult a bicskei gyermekotthon hírhedt pedofil volt igazgatója
Szabadlábra helyezték hétfő délelőtt a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon egykori igazgatóját, V. Jánost, akit pedofíliáért – pontosabban folytatólagosan elkövetett sze...
2026-04-21 08:55:58, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Az új kormány megduplázza a családi pótlékot, tovább emeli a nyugdíjat
Már idén megcselekednék.
2026-04-21 08:55:56, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Sem kövér, sem bajszos nem lesz a következő házelnök
A 2026-os országgyűlési választáson a balatonfüredi Veszprém vármegyei 2. számú egyéni választókerületben szerzett mandátumot, több mint 13 ezer szavazattal kapott többet...
2026-04-20 13:27:59, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Nagy országos rendezvényt szervez a Tisza Párt az új Országgyűlés alakuló ülésére a Parlament előtti Kossuth ...
Bővebben >>