. Ma Friderika napja van.
Séta Dévára - előkészületek
2011-07-20 12:06:46
Séta Dévára - előkészületek

Séta Dévára - előkészületek

Tisztelt Olvasó!

 

 

Ön egy cikksorozat első darabját olvassa, mely egy hasznos, emberbaráti kezdeményezésről, a Séta Dévára elnevezésű programról és annak megvalósításáról számol be, „élőben”. Adománygyűjtésről van szó Böjte Csaba dévai gyermekeinek.





Egy 440 km-es sétáról, amely Budapesttől az erdélyi Déváig tart. Ehhez olyan támogatókat keresünk, akik minden megtett kilométer után 1€-val gyarapítják a Dévai Szent Ferenc Alapítvány számláját. Miért 1€? Böjte Csaba szavai szerint egy euro kell egy gyermek egy napjához. Könnyen kiszámítható, hogy így négyszáznegyven gyereknek biztosítjuk egy napját. Vagy egy gyereknek négyszáznegyven napját. Vagy...

Az egyes részeket maga a „nagybetűs” írja, én csak azzal kopíával rendelkezem, melyet a zsurnaliszta, átélvén az eseményeket, vet papírra, (képernyőre?). Az én dolgom ott lenni, és tudósítani.

Köszönöm szépen a Hírhatár Lapcsoport szerkesztőinek, kollégáimnak, hogy támogatják ezt a kezdeményezést, és szinte mindegyik lapoldalon beszámolnak a Séta Dévára eseményeiről.

 

A gondolat:

Kozma Zsolt negyvennégy esztendős felszolgáló elindul Budapestről, és elgyalogol az erdélyi Dévára. Azért Kozma Zsolt, mert ő gyakorlott „sétáló”, két éve megtette az El camino több mint nyolcszáz kilométeres szakaszát, szintén gyalog.

Azért Dévára, mert a Szent Ferenc Alapítvány itt (is) hozott létre gyermekvédelmi központot. Nincs kísérő kocsi, de van hátizsák, nincs szállodai helyfoglalás, de van hálózsák és reméljük lesznek honfitársaink, akik hosszabb rövidebb szakaszon csatlakoznak Zsolthoz.

 

A csapat:

Kozma Zsolt az ötletgazda és a főszereplő, aki gyalogol. A JAM, azaz Nagy Andrea és Herbai Csaba akik a programot elindították, szerveznek, tájékoztatnak, a támogatókat keresik és találják. Kültagként szerény személyem, motorozom, gyalogolok, fényképezek és írok.

A Sétáról, a csapatról és az eddigi támogatókról minden részlet: http://www.jamjam.hu/Deva.php

Zsolt így gondolkodik a feladatról:

„Aki gyalogol, az lassabban éri el a célját. Viszont több ideje marad rácsodálkozni az út szépségeire.

Aki gyalogol, az része lesz a természetnek. Rokona a fáknak, testvére a virágoknak és barátja a tiszta vizű forrásnak.

Aki gyalogol, az lelassul kicsit. Kilép a rohanó világból, megnyugszik talán, mert önmagával lehet az útján.

Aki gyalogol, az edzésben tartja a testét. És mivel jó cél vezérli az úton Déva felé, a lelkét is edzésben tartja.

Aki gyalogol, az találkozik segítőkész emberekkel, akik mind-mind részei lesznek az életének.

Aki gyalogol, az szabad! Tisztán látja a célt és saját maga uraként diktálhatja a tempót.

Aki gyalogol, az én vagyok. A nevem Kozma Zsolt. Az idén töltöttem a 44-et, talán nem véletlen, hogy az út hossza 440 kilométer.”

 

Nagy Andrea, HR szakember, így érzi:

„Él bennem a gyermek és él bennem a felnőtt.
A gyermek érzi, átéli a dévai gyermekek örömét, fájdalmát, helyzetét.
A felnőtt érti és érzi, hogy tud segíteni.
Ezért éreztem, hogy ez az ötlet nem maradhat fiókban, meg kell valósítanunk és meg kell mutatnunk azt is, hogy mindenki, aki felelősen tesz ezért vagy bármely más nemes célért, nem kevesebb lesz, hanem jobbá és többé válik.”

 

Herbai Csaba, aki szintén HR szakember így nyilatkozik:

„A gyerekek a jövőnk és rajtunk múlik az Ő jövőjük. Magam is sokszor hallottam ezeket a szavakat, mégis úgy gondolom, sokszor kell még elmondanunk és megmutatnunk, hogy tudatosodjon bennünk.

Van egy fiam, szeretném, ha felelősséget, szeretetet, hitet találna a világban. Csaba testvér gondolatai az életről, gyerekekről, szeretetről mélyen megérintettek. Mindezért tartom fontosnak, hogy elindítsuk a Sétát.”

 

Az útiterv:

08.15 hétfő Budapest, Vecsés, Monor, Monorierdő, Pilis
08.16 kedd Albertirsa, Ceglédbercel, Cegléd, Abony
08.17 szerda Szolnok, Szajol, Törökszentmiklós
08.18 csütörtök Fegyvernek, Kenderes, Kisújszállás, Karcag
08.19 péntek Püspökladány, Báránd, Földes, Szentkozma
08.20 szombat Berettyóújfalu, Mezőpeterd, Biharkeresztes, Ártánd, Bors, Nagyvárad
08.21 vasárnap Sanmartin - Váradszentmárton, Hidiselu de Jos - Almamező, Ceira - Magyarcséke, Dusesti - Dusafalva, Sambata - Szombatság, Rabagani - Robogány
08.22 hétfő Pocola - Biharpoklos, Beius - Belényes, Draganesti - Dragánfalva, Rieni - Rény, Lunca -Biharlonka, Vascau - Vaskoh, Carpinet - Kerpenyéd
08.23 kedd Cristioru de Jos - Biharkristyor, Lazuri - Írtásfalu, Varfurile - Halmágycsúcs, Halmagiu -Nagyhalmágy, 
08.24 szerda Ionesti - Körösivánd, Baia de Cris - Körösbánya, Brad - Brád, 
08.25 csütörtök Valisoara - Valiora, Deva - Déva
08.26 péntek Bónusznap Muncelu Mic-Kismuncsel

 

Mottó: "Körülbelül egy euróba kerül nálunk egy gyermek egy napja. Egy euróból meg lehet menteni egy gyermeket. Hát megéri, jó vásár, nem?" (Böjte Csaba)

 

 

Horváth István

 



 

 


 

 



További híreink
Feszültségek a kecskeméti Fideszben, gyengülést mutat a mérésük
Bár a cím csak a Fideszt említi, ugyanúgy igaz ez a kisebbik kormánypártra is. Az országot irányító két párt eddig viszonylag jól tartotta a nagy közös száját, és alig jö...
2019-09-18 11:32:41, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Megéri...?; Milliárdokat jelenthet a bukott fideszes polgármesterek (vég)kielégítése
Több százezer, esetenként több millió forinttal a zsebükben távozhatnak az őszi önkormányzati választásokon elbukó jelenlegi polgármesterek. De a képviselőtestület akár m...
2019-09-16 15:29:11, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A kurucinfohoz hasonlóan a Kubatov-listákat is külföldi szerveren próbálják bújtatni
Van a képernyőn valami, ami ennél sokkal érdekesebb: kiolvasható róla az internetcím (url) egy része, ahonnan Spöttle (képünkön), akit elvittek, de a kampányra visszahozt...
2019-09-16 15:29:08, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Kövér László színtiszta hazaárulásnak nevezte, hogy Dobrev Klára Trócsányi uniós biztosi jelölése ellen kampán...
Bővebben >>